Jó meccs volt, ez már tetszett, úgy egyénileg, mint csapatban kezdenek rendben menni a dolgok.
Az azonban idegesített, hogy akár merre is pattant a harmadunkban a korong, sosem a mienk lett vagy inkább olyan 10/1-es aránnyal. Nem szeretett minket a Vancouveri palánk. A PK jó, a PP hagy talán kívánnivalót maga után.
Hitch nagyokat húzott, ami az embercseréket illeti a sorokban.
Allen továbbra is szenzációs, még ha kapja is a gólokat. Bravúrosan véd. Meglepődtem, hogy Halak ül a padon, nem Elliott. Na most lesz bajban Hitch, hogy Halak mellett ki padozzon, mert Jaro helye sztem biztos. Mindenesetre amikor a 34-es kapusmezt meglátom, még mindig Manny jut eszembe.
Mekkora lehúzás lenne, ha ROR-t megszereznétek Shattyért. :D
Amúgy a vezetőség bármire képes, nem lepődnék meg semmin, bár akkor jöhetnénk nektek szurkolni lassan.
Hogy Oshie megszopatja Luongot, abban biztos voltam, nagyon lazán belőtte a lába között (Pang - thank you )
Jó meccs volt. Allen nagyon ott volt, az OT-ben megfogta Burrows szólóját. Polak nagyot védekezett, 6 blokkolt lövése volt (szegénynek). Az is tetszett, hogy Oshie közelről pofán lőtte a tetű Bukszát. Kivédekeztük az 5-3-at is.
Oshie eltette Lou lába közé, Andy meg felvarrta a pipába, megvan a második pont is. A játékunk sokat javult, de még nem tökéletes, viszont így is 3 győzelem zsinórban, idegenben, és ez jó.
Taraszenkot még a harmadik legvégén kivette Hitch a sorából és Oshie játszott helyette (aki jó volt ma, rutinosabb, jobban védekezik - szóval logikus), de szegény olyan szomorúan nézett mikor mutatták a kispadon, hogy ha Hitch is látta volna biztos megsajnálja és beengedi egy kicsit:)
Pl. Berglundon mindig azt érzem, hogy tök jó repertoárja van
Seggel is megy:D Persze Sobotkáé lesz a gól ahogy illik, de kellett Luongo arcába Bergy hátsó fele. Vicces volt a Nucks kispad egy emberként sokkolódott tátott szájjal.
Hatalmas kivédekezésünk volt a harmadik közepe után, zsinórban kétszer borult Kesler, 41 mp kettős hátrány... Polak nagy harcos!
Amúgy már amióta tart az a saga be akarom írni, hogy Ryan O'Reilly baromira illene ám a csapatba...
Más kérdés, hogy nem túl reális. Az 5 miller körüli igénye kicsit sok (főleg amíg csórók vagyunk + Backes is csak 4,5-öt keres). Ráadásul úgy hírlik elsősorban valami ponterős fiatal védőt kérnének érte, ami nekünk nincs, mármint cserélhető (Alex és Shatty irreális). Talán Perron köré lehetne felépíteni egy ajánlatot. És akkor Steener mehetne vissza szélsőnek, ahol azért hatékonyabb. Backes-O'Reilly-Berglund tengely a Hitch-hoki álma lenne...
Igen, meg azt is, hogy ha nem 100% fizikailag és fejben sem, akkor Allen-Elliott lesz a kedd-szerda. Makacs egy sérülés amivel szenved Halak, ez hosszú távon se jó, és már egy ideje ül rajta, szerintem most tényleg kivárjuk majd, hogy teljesen jó legyen.
Az nem tudom, megvan-e hogy Steen 9 pontot gyűjtött az elmúlt 5 meccsen.
Ráadásul Nucks-killer, könnyen folytatódhat ez a fasza sorozat!
Szoktam gondolkodni, mikor töri az ütőt PP-ben (szerintem ütő/meccs átlag fölött van Steeno), hogy talán nem neki kéne a kékről lőni állandóan abban az egységben. De mindig arra jutok, hogy ő legalább bátor és nem szarozik használni a nagy löketét, még ha tör-zúz is, vagy homály a vége.
Pl. Berglundon mindig azt érzem, hogy tök jó repertoárja van, de mintha nem használná eléggé. Az újonc évében olyan kapásgólokat lőtt emberelőnyben, hogy azt hittem figurákat építünk fel majd rá...
De az tényleg durva, hogy Steen milyen sokoldalú már, főleg edzői szempontból álom, kb. bármivel meg lehet bízni és tuti hozni fogja egy jó színvonalon.
Perron 2 góljának, azon kívül közepes teljesítményt nyújtott
Perront állandóan szapuljátok, pedig szerintem nagyon hasznosan játszik. Ha nála a korong, akkor simán mehetnek a társak cserére, mert képes 3-4 ember gyűrűjében is megtartani. Előnyben nem egyszer ő játsza tisztára a korongot, megbolondítja az ellenfeleket.
Szerintem jól játszik, s ma még eredményes is volt.
Nem szapulom, csak valahogy -legalábbis nekem- szürkébbnek tűnik, mint az előző években. Viszont, és ezt már írtam, egyik kedvencem, talán ezért is írok róla ilyeneket. Tehát "nem húz haza a szívem".
Perron 2 góljának, azon kívül közepes teljesítményt nyújtott
Perront állandóan szapuljátok, pedig szerintem nagyon hasznosan játszik. Ha nála a korong, akkor simán mehetnek a társak cserére, mert képes 3-4 ember gyűrűjében is megtartani. Előnyben nem egyszer ő játsza tisztára a korongot, megbolondítja az ellenfeleket.
Szerintem jól játszik, s ma még eredményes is volt.
Jó kis meccs volt . Azaz igazság, hogy először gratulálok Allen-nek - bár kétlem, hogy olvassa- a teljesítményéhez, az a védés pedig zseniális volt. Volt mellette még egy-kettő szenzációs védése. A csapat legjobbja volt.
Örülök Steen, Schwartz jó teljesítményének, Perron 2 góljának, azon kívül közepes teljesítményt nyújtott. Backes sztem még mindig nem találja a helyét.
Russel, Shate ... hát nem tavalyi teljesítményt nyújtanak. Mondjuk a hátvédeink néha amiket művelnek....
Mindenesetre kezdünk csapatként játszani, remélem a rossz szériát nem haladjuk meg, hozzuk vissza, amit a hazai meccseinken produkáltunk.
A poén az volt, hogy PP-ben voltunk, de egy lövésre felkínált korongnál Steen ütőt tört (video elején látni, hogy korizik le bot nélkül), így történhetett, hogy mind a 4 CGY játékos felért a támadásra.
Egyébként ezek a Steen ütőtörések elég kritikusak szoktak lenni, korrepetálhatná egy kicsit Al, hogy hogyan kell ütőtörés nélkül lőni.
Direkt úgy intéztem, hogy korán lefeküdjek, 3-kor keljek, sikerült is de rögtön visszaaludtam, pedig ahogy nézem elég lett volna egy fél órát nézni csak az elejét...:)
Azt hiszem Elliott idén véd nálunk utoljára.
Szezon előtt/elején gondolkodtam, hogy vajon mi élünk-e majd ezekkel a kedvezményes kivásárlásokkal, és arra jutottam, hogy nem, mert nincs vészes szerződésünk egy se. De most azt gondolom Elliott ki lesz vásárolva...
Egyébként gyönyörűen játszotta ki a Flames, tipikusan az az eset, amire azt mondod, hogy ez a játék gólt érdemelt volna. Kivéve, ha az egésznek egy év védése kaliberű vége van. Hatalmas!
A végén a védőink nagyot játszottak, Shattynek, Petronak és Russelnek is volt egy-egy olyan védekezése, mikor a lőni készülő csatárhoz, a lövés előtt egy tized másodperccel előbb ért a koronghoz, így a csatár vagy ütőt tört vagy lyukat ütött
Aztán a vége előtt Shatty adott egy majdnem gólpaszt Iginlának, aki kihagyta az ordító helyzetet (bár sok helye nem volt és Allen is a helyén volt).
A meccs vicce: MacDonald még detroitos maszkban védett a CGY-ban. Elég furcsán mutatott. Még szerencse hogy a vörös a CGY színe is.
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.